Milyen zenét válasszunk az esküvő utáni bulira?

    eskuvoHa esküvőre készülünk, akkor nagyon szerteágazó dolgokra kell figyelemmel lennünk, és ezek közül az egyik kérdéses az az esküvő utáni lakodalom, party alatt szóló zene. Vegyünk figyelembe több szempontot is, mielőtt választunk! Néhány támpont a döntéshez:

    A választék óriási!

    Ma már igen széles az a skála, amin választhatunk az esküvői zenéket illetően (is). Mielőtt választunk, tudnunk kell, hogy az egész party sikere, az esküvőnkre való emlékezés mind azon múlik, hogy a vendégek mennyire érezték jól magukat, mennyiben tudtunk mást, akár szokatlant, de mindenképpen olyan élményeket nyújtani ez alatt a rövid idő alatt, hogy arra majd akár évek múltán is szívesen emlékezzenek vissza. Ha a vendégek összetétele korban, felfogásban megengedi (tehát nem 70-es, 80-as a korosztály), akkor mindenképpen térjünk el a hagyományos lakodalmas zenéktől, hiszen ezekre a fiatalabbak, gyakran még az 50-es korosztály sem tud már jól szórakozni, lévén, nagy részét a daloknak nem ismeri. Az idősebbek is szívesen mulatnak olyan zenékre, amelyek az ő fiatalkorukra voltak jellemzők, és a legtöbben a modernebb zenéket sem vetik meg, ha azok nem túl alternatívak. Mindenképpen a kommerszebb műfajok között kell tehát keresgélnünk.

    Sokszor a pénztárcánk határozza meg, hogy milyen zenét választunk az esküvőnkre: a leginkább pénztárcakímélő megoldás, ha CD-re, zenéket válogatunk össze, és azt lejátsszuk egy lejátszó segítségével. Így a legváltozatosabb zenéket is összehozhatjuk, így mindenki talál benne kedvére való talpalávalót. A másik véglet anyagi szempontból az élő zenekar, mely több tagból áll, élőben játszik, élményben ez adja talán a legtöbbet, hiszen minőségileg is sokkal többet tudnak nyújtani, mint egy CD-ről lejátszott zene.

    A két véglet között pedig óriási a választék, mind árban, mind minőségben! És ki-ki saját és a meghívott vendégei ízlése szerint választhat. Vannak, akik azt mondják, hogy a party egy szintetizátorral is lehet emlékezetes, míg mások el sem tudnának képzelni esküvőt dj nélkül! Az esküvői dj minden korosztály számára képes zenéket szolgáltatni, sőt náluk lehetőség van arra is, hogy az esküvői szertartások alatti zenéket is biztosítsa. A legtöbb esetben minőségi zenéket szolgáltat, és olyan sok dal, zene szerepel a repertoárjában, amit aligha lehet felülmúlni. A legtöbb esetben a dalok eredeti verzióit játssza, nem pedig a feldolgozásokat, ami szintén a minőséget emeli. Az élő zenekarokkal ellentétben az esküvői dj-nek nem kell óránként 10 perces szünetet biztosítani, hiszen míg betesz egy összeállítást, addig megoldhatók a kisebb-nagyobb szünetek is. A legtöbb esküvői dj a zene mellett fényeket is biztosít, lehetőség van különböző effektekre, extra hangosításra, amelyek szintén emelik az este hangulatát, amely így egy fergeteges és emlékezetes élménnyé válik. Ha a szervezők kérik, arra is adódik lehetőség, hogy a dj levezényelje a lakodalmat, így nem szükséges vőfély sem, hiszen a dj az összekötő szövegek bemondására is felkérhető. Ugyanez természetesen megoldható az élő zenekarok esetében is, a barátságos hang mindenkinek kedvére való lesz.