Vannak webáruházak, amelyek nemcsak előre gyártott méretezésű napvitorlákat forgalmaznak, hanem egyedi tervezésűeket is. Így lehetőség van teljesen személyre szabott, pontosan a saját kertünknek és igényeinknek megfelelő árnyékoló beszerzésére. Mire figyeljünk az egyedi tervezésnél? Ez tekintjük át most röviden.
Először is válasszuk ki a helyet, hogy hova szeretnénk az árnyékolást tenni. A tervezésnél számoljunk azzal, hogy a napvitorla árnyéka a nap járásának megfelelően vándorol. Vagyis akkorára tervezzük meg a napvitorlát, ami biztosan véd a legfontosabb területeken. Másrészt számoljuk be a napsütés irányát, vagyis tájoljuk úgy és telepítsük oda a napvitorlánkat, hogy a lehető leghosszabb ideig védjen az erős napsütéstől.
Másodszor, mérjük le pontosan a lefedni kívánt területet mérőszalaggal. Ezzel kizárjuk a tévedés lehetőségét. A tervezésnél a legelső dolog, amit ki kell választanunk, az a vitorla formája, ezt pedig nemcsak az ízlésünk, hanem a már említett paraméterek is befolyásolják.
A rögzítési lehetőségeket is nézzük meg a kiszemelt területen. Amennyiben nincs elegendő belőle (pl. fa), megoldhatjuk tartóoszlopokkal is a telepítést, ami szintén fontos a tervezési folyamatban.
Ezután gondoljuk át, hogy milyen sűrűségű anyagot szeretnénk, illetve vízálló vagy vízáteresztő típust. Kiválaszthatjuk a színt és a szükséges kiegészítőket is.
A forma kiválasztásánál ne feledkezzünk meg a rétegzés és a több vitorla összekapcsolásának lehetőségéről. Akár bonyolult struktúrákat és formációkat is ki lehet így alakítani, amivel izgalmassá és teljesen egyedivé tehetjük a kertünket.