5 gyakran elkövetett hiba szabadulószobában

    A szabadulószoba formabontó és izgalmas program lehet barátoknak és családoknak is, ha annak fogjuk fel, ami: játéknak és szórakozásnak

    A szabadulószoba formabontó és izgalmas program lehet barátoknak és családoknak is, ha annak fogjuk fel, ami: játéknak és szórakozásnak. Ugyanakkor meglepően sokat tanulhatunk is belőle. Természetesen nem a börtöncellából szabadulás mikéntjét arra az esetre, ha netán szükségünk volna rá. Sokkal inkább önmagunkról, arról például, hogy hogyan viselkedünk stresszhelyzetben vagy extrém időnyomás alatt, illetve a család vagy a csoport társas dinamikájáról is. A játék mellett kicsit figyeljünk ezekre is. Ahhoz pedig, hogy a játék eredménnyel végződjön, jó ha elkerüljük a leggyakoribb hibákat. Ehhez adunk most egy kis segítséget az alábbiakban.

    Gyenge kommunikáció

    Ha a csapattagok nem osztják meg egymással, amit megtaláltak, vagy már kipróbáltak, akkor értékes idő fog elmenni azzal, hogy ugyanazt többen is kipróbálják, vagy a megoldáshoz fontos információk vesznek el. Ez úgy kerülhető el, hogy legyen egyértelmű szabály a kommunikációra. Ha például valaki talál valamit, azt azonnal ossza meg a többiekkel. Ki lehet jelölni a szabadulószobának egy központi helyét például, ahol a megtalált fontos tárgyakat mindenki láthatja.

    Rossz időkezelés

    Nem jó leragadni egyetlen feladatnál, miközben más feladványokkal nem foglalkozik senki, és így végül idő sem marad rájuk. Fel lehet állítani egy időkeretet például: ha 5-10 perc alatt nem sikerül megoldani egy rejtvényt, akkor tovább kell haladni, és csak akkor visszatérni rá, ha marad idő. Erre lehet egy kijelölt időfelelős is.

    Az együttműködés hiánya

    Talán a legnagyobb hiba, ha a csapattagok egymástól elszigetelten dolgoznak, vagy mindannyian egyszerre próbálnak megoldani egy feladatot. Jobb szétosztani a feladatokat. Legyen világos, ki mit csinál, és időről időre egyeztetni, ki hol tart éppen, és mit derített ki. Ha valaki elakad, kérjen segítséget a többiektől.

    A környezet figyelmen kívül hagyása

    Az időnyomás miatt sokan kapkodni kezdenek, ami hibákhoz vezethet. Egyesek szinte pánikba esnek, és elveszítik a fókuszt, ami miatt fontos részletek maradhatnak figyelmen kívül. Erre az a megoldás, hogy a higgadtabb csapattagok próbálják egy kicsit messzebbről nézni a feladatokat, hogy ne kerüljön egyetlen részfeladat sem a perifériára.

    A felsorolás nem teljes, de aki ezeket megszívleli, az igen jó esélyekkel indul egy szabadulószobás programon.