A hinta egyszerre nyújt kikapcsolódást és fejlődést a gyerekek számára

    hinta havas játszótéren

    Ki gondolta volna, hogy a hinta lenne az egyik legjobb fejlesztő eszköz a gyerekek számára? Ráadásul egy örök klasszikusról beszélünk, hiszen rengeteg minden változik az idők során, azonban a hintázás élménye minden generáció gyerekkorának alapélményét képezi. Fontos tehát leszögezni, hogy a hinta több, mint játék.

    A gyermekek számára a játékok által érhető el a fejlődés is, számukra szórakoztató formában kell elérhetővé tenni a fejlődés lehetőségét. Nekik még nem kell bonyolult dolgokon keresztül, trigonometriával és a gazdasági problémákon való gondolkodással elérni a logikai ugrásokat az életben. Nekik elég egy játszótér, és már adott is a játékos formában való egészséges és kiegyensúlyozott növekedés és fejlődés. Ezért a játszótéren töltött idő sokkal fontosabb számukra, mint gondolnánk.

    A hintázás által fejlődik a gyerekek egyensúlyérzéke, térérzékelése, ráadásul könnyebben tanulnak majd meg írni, olvasni. Továbbá hasznos a figyelemzavar ellen is, és segít még a szorongások leküzdésében is. Mindezek fényében kész gyerekkori csodaszernek tűnik, persze, a hinta is csak egy eszköz, ami ezeken a területek közre játszhat a fejlődésben, mégis jó tudni, hogy egy alapvető eszköz. Ingyenesen elérhető, mindenki számára hozzáférhető a köztéri játszóterek által a fejlődésnek ez az eszköztára. Érdemes élni az ilyen természetes és élvezetes lehetőségekkel! A jatszoterland.hu oldalára felnézve számos hinta kínálattal találkozhatunk, hogy otthonunk kertjébe is bevigyük a hintázás élményét, párosítva ezáltal a kellemeset a hasznossal.