Sokat elmélkedem azon, amikor látom a távirányítós játék-, autó kínálatot a játékboltokban, illetve a webshopokban, hogy: „Te jó ég, van még olyan gyerek, aki ezekkel játszik?!”… nem azért mondom, de amikor mi voltunk gyerekek, akkor sem volt már ez olyan nagy divat, mert emlékszem, hogy bár megvették nekünk a szüleink a kisautót, de azután hogy 3x falnak ment a nyomorult nem igen volt kedvem tovább szórakozni vele. Ennél sokkal nagyobb élvezet volt egy gyerekméretezésű dömper, melynek a csomagtartójába beültettem az öcsémet, majd jól meglöktem, mire végiggurult a folyosón, majd az is falnak vágódott, és kigurult belőle a gyerek mint egy kavics.
Sokkal kellemesebb gyermekkori élmény ez, de hát úgy tűnik, hogy a filmek által propagált távirányítós autó őrület még most sem ért véget, és még mindig van kereslet ezekre a darabokra. Pedig hozzátenném, hogy az sokkal élvezetesebb, ha valami repül, mint az, ha gurul. Azt például sokkal jobban élveztem volna, ha távirányítású repülőt, vagy épp drónt kaptunk volna…