Nem mindegyik cég engedheti meg magának, hogy ha céges ajándék vásárlásra költ, akkor több tízezer forintot szán egy főre. De nem kell aggódni minden pénztárca mérethez találhatunk megoldást, hogy közben a cég se menjen csődbe, de az ajándékozás örömét is megízlelhessük.Movie A Dog’s Purpose (2017)
Általában három féle ár kategóriába csoportosíthatjuk a céges ajándékokat.
Rengeteg ajándék ötlettel találkozhatunk már az ötezer forintos értékhatár alatt is, ahogy a ahonapajandeka.hu oldalon is láthatjuk. Főként ide sorolhatjuk az édességekből, lekvárokból, különleges fűszerekből és szeszes italokból összeállított céges ajándék csomagokat. A következő árszint az ötezer és tízezer forint közötti termékek, ahol még jobb minőségű különlegességek variációi között kutathatunk. Majd van a tízezer forint fölötti árkategória, ahol már igazi bőségcsomagok várják a vásárlókat.
Ezeket természetesen díszcsomagolásban összekészítve, és a legtöbb céges ajándékokkal foglalkozó oldalon választhatunk, hogy a dísztasakot vagy a díszdobozt preferálunk inkább. Elképzelhető, hogy az előre elkészített ajándékcsomagok között nincs ízlésünknek megfelelő, akkor sem kell aggódnunk, ugyanis általában saját magunk, kénye-kedve szerint összeválogathatunk több féle termékből egy céges ajándékot.