Mi az a motivational maps és milyen esetekben érdemes használni?

    motivational maps, kiránduló a folyó partján

    Egyre többen fedezik fel azt, hogy milyen fontos az önismeret és hogy ennek érdekében mennyire lényeges, hogy különféle önismereti teszteket töltsenek ki, részt vegyenek olyan workshopokon, melyek az életminőségüket javíthatják. Ilyen például a motivational maps Ennek értelmezésével újra lendületbe tudják hozni magukat azok, akik meglankadtak, elvesztették a motiváltságukat. A megfelelő lelkiállapot és motivációs szint fenntartásához kell az önismeret, tudni kell azt, hogy mondjuk a munkahelyünkön milyen pozícióban, feladatokban éreznénk magunkat a legjobban.

    Ha már a munkánál tartunk: a motivational maps lényege az, hogy felfedezi az ember, hogy a munkában mi motiválja a leginkább, mely területen lesz a leglelkesebb. Bár részben a főnökön is múlik az, hogy mit enged meg a munkahelyen, mennyire engedi a munkavállalót önmegvalósítani, de a lelkesedéshez motiváció is kell. Az pedig akkor jön, ha a jó ember kerül az adott pozícióra. A motivational maps három nagyobb motivációs irányultságot (fejlődés, eredményesség, kapcsolatok) és irányultságonként 3 (azaz összesen 9) motivátort: különböztet meg.

    A munkáltatók számára többféle módon is jól jöhet egy ilyen motivational mapsnek a kitöltését használni a megfelelő munkaerő megtalálásához. Jól jöhet mondjuk akkor, ha keresnek egy pozícióra megfelelő embert és a jelentkezők közül azt akarják megtalálni, aki a legmotiváltabban fogja ellátni az adott feladatot. Ez gyorsan kideríthető a teszttel. Ahogy a meglévő munkaerő számára megtalálni a motiváló tényezőket is jó a teszt.